Lemezkritika – 2003/3 HammerWorld
Stratégia – A végzet kardja
(szerzői kiadás)
A magyar Stratégia zenekar 1996-ban alakult, kezdetekben Akcióegység, Mos-Oi, EF feldolgozásokat játszottak, de idővel egyre több saját számuk született. Tavaly februárban jelent meg bemutatkozó anyaguk a Láss tisztán, kazettaverzióban. Ugyancsak a tavalyi évben, augusztusban adták ki A végzet kardja című albumukat, mely már CD-n is hozzáférhető.
A csapat ezen a második lemezen egyértelműen a metalosodás útjára lépett – mind a hangzás, mind a dalszerkezetek erre utalnak. A megszólalást nem nevezném igazán jónak, nagyon szárazon, sterilen szólnak a hangszerek, de ezzel ők maguk is tisztában vannak. Hiába, szerény anyagi eszközökkel nem lehet kiugró eredményt elérni. A hangzás relatív gyengeségeit sikerrel kompenzálja a zene, mely kellemes hallgatnivaló. A rokonszenves zenekar a tradicionális metal zenét fűszerezi a rockosabb pillanatokkal, Oi motívumokkal. Ez utóbbiak többek között a “Győzünk!” dalra jellemzőek. Szilágyi Zsolt gitárosnak / énekesnek ugyan nincs túl erős hangja, de elég érdekes az orgánuma és számos jól sikerült melódiát felmutat. A csapatot egy magyaros dallamvilág is jellemzi. A legemlékezetesebb nóták “A végzet kardja”, a már címében kiváló “Az akarat diadala”, az “Ősök tisztelete” és “Az árulókhoz”, amely nem más, mint a Judas Priest Nightcrawler klasszikusa magyar szöveggel előadva (más feldolgozás is hallható a lemezen, de bevallom az rejtve maradt elöttem). A legkiemelkedőbb azonban a csak a CD-változaton szereplő Attila Királyunkról szóló “A bűvös kard regéje”, mely egy csellóval színesített, heroikus, balladisztikus szerzemény, megkapó dallamokkal, gyönyörű szöveggel. Méltó lezárása az albumnak.
Az esetlegesen felmerülő zenei hiányosságokat pótolja a lelkesedés, az egyéniségre törekvés és a maradéktalanul pozitív mondanivaló. Szövegeikben a mai világ hazug, képmutató voltát ostorozzák, emellett őseinkről is megemlékeznek. Remélem legközelebb egy még erősebb anyaggal rukkolnak elő, de nekem ez a lemez is örömteli perceket szerzett.
M.P. / 8



