2009-es terveink

2009. február 2.

Sziasztok!

Itt az új év teli reménnyel és várakozással. Nyakunkon az úgynevezett világválság. Kis országunk “nagy magyarjai” beilleszkedve a sorba gondoskodtak róla hogy még nehezebben fogunk élni mint eddig. Ki tudja miért van egy olyan sejtésünk hogy ez a válságsztori sem véletlen. Miért van ez? Ehhez mi természetesen nem értünk, de nyilván nehéz ebből a pénzhajtotta sebesen száguldó vonatból kiszálni, mert szív és bátorság kellene hozzá. Az biztos hogy a szegény kiszolgáltatott embereknek fájni fog az újabb ‘ bőrlenyúzás’. Meddig tűr a nép? Lesz-e a népből nemzet? – Sok a kérdés, de mindig van remény. Nem mondunk újat azzal, hogy nagyon nem jó ami ebben az országban, sőt ebben a világban folyik, nagyon régóta, de mint tudjuk semmi sem tart örökké.
A zenekar életében fontos év lesz az idei. Tavaly nem sikerült összehoznunk az új albumot, aminek főleg anyagi okai vannak, de egy demót azért készítettünk, ami egy kis ízelítőt ad az új Stratégiából. Így utólag nem bánjuk a dolgot hisz a három számmal eltöltött idő a stúdióban nagyon tanulságos volt. Tapasztalataink reméljük kamatoztatni tudjuk az új lemez felvételei során. Új lemez! – minden vágyunk már ez! Lassan már hét év telt el a Végzet kardja óta, ami rengeteg idő. Valószínűleg sokat változott a zenénk, a hallgatóság majd eldönti előnyünkre, avagy sem. Idén mindenképpen stúdiózunk, és ez a lényeg.
Jelenleg válogatjuk, és végső formájukra hozzuk az új albumra felkerülő dalokat, és terveink szerint május környékén kezdjük meg a felvételeket.
Szeretnénk ebben az évben többet találkozni a közönségünkel. Szívesen fogadunk minden koncertmeghívást, és igyekszünk ezeknek eleget tenni.
Végezetül szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki a 2008-as esztendőben valamilyen formában támogatta a zenekart.

Üdvözlettel: Stratégia

fel