Interjú – 2008/6 Szent Korona rádió
A Stratégia zenekar eddig kiadatlan, máshol nem hallható, egyik legújabb dala, a Népek tavasza című ezúttal meghallgatható a rádióban. Ebből az alkalomból készítettünk egy interjút is a zenekar két gitárosával: Mészáros Istvánnal (Mészi) és Szilágyi Zsolttal.
Ki/kik és pontosan mikor alapították a Stratégia zenekart? Mi motiválta az alapító tagokat a zenekar létrehozásában?
A zenekar története 1996-ban kezdődött, amikor az akkori nemzeti Rock zenekarok hatására két vásárhelyi kamasz (Szilágyi Zsolt és Lebenguth Gergely) felületes és hiányos gitártudással elhatározta a Stratégia megalapítását. Fiatalságunk okán világmegváltó gondolataink támadtak és megpróbáltuk zenében kifejezni érzéseinket, véleményünket.
Mely zenekarok voltak rátok hatással inkább zeneileg és melyek inkább szövegileg, vagyis a dalok mondanivalója szempontjából?
Zeneileg: Böhse Onkelz, P-Mobil, Fejbőr, 88-as csoport. Mondanivaló szempontjából pedig: 88-as csoport,, OI-KOR, Fejbőr, MA Skins, és még sokan mások…
Honnan jött a névválasztás ötlete, merült fel több lehetőség a zenekar nevére, ha igen melyek és miért pont a Stratégiát választottátok?
A név hallatán az ember a hadászatra, a hadjáratok és háborúk vezetésének tudományára gondol. Az együttes tekintetében nem ez az elsődleges jelentése, de egy kicsit mégis a küzdelemről szól, hisz az élet a legnagyobb harc, és ha valaki jól akarja csinálni, elég nagy stratégának kell lennie. Ezzel persze nem arra utalok, hogy a zenekar tagjai egytől-egyig az élet nagy szakértői, nem erről van szó, sokkal inkább arról, hogy hisszük, képesek vagyunk irányítani saját sorsukat, megvan a saját stratégiánk. A Stratégia szó jelentését azonosítottuk a szándékkal, hogy valamin tervezetten változtassunk a zene által. Úgy gondoltuk, hogy sok problémára szolgálhat megoldásként a fiatalság Nemzeti öntudatra való megtanítása. (hülyén hangzik ez az anno 18 éves kamaszok szájából).
Az egészséges nemzeti öntudat fontosságára és igazságtalanságok nem felejtésére való figyelemfelhívás a Stratégia „stratégiája”.
96-ban alakultatok és csak 2000-ben jelent meg CD-tek. Ez idő alatt sokat koncerteztetek?
Túlzás lenne azt állítani, hogy sokat koncerteztünk a kezdeti időszakban, de azért megfordultunk egy pár helyen. Eleinte kizárólag feldolgozásokat játszottunk, csak Mészi és Feri 1998-as csatlakozásával kezdődött meg a saját számok írása.
Milyen volt a zenekar fogadtatása a koncerteken? Milyen visszajelzéseket hallottatok a zenekarral kapcsolatban?
A fogadtatás fenomenális volt, csak pozizív visszajelzéseket kaptunk (főleg a Láss tisztán c. anyag megjelenése után), de elég hálátlanok voltunk, mert viszonylag keveset koncerteztünk.
Mely zenekarokkal volt közös fellépésetek? Melyik volt a legemlékezetesebb fellépésetek?
Inkább a meghívások, mint más zenekarok befolyásolták a fellépéseinket, de volt számos emlékezetes koncert a Hunniával, a Titkolt Ellenállással, az Új hajnallal, a Romantikus erőszakkal együtt. Talán a legemlékezetesebb egy Magyar Szigeti fellépés a Fejbőr előtt, amikor több, mint 1000 ember énekelte számainkat.
A Láss tisztán albumotokon is nagyon szép és tiszta az ének, de a Szent Korona Rádión hallható Lángoló dél című dalt és a honlapotokon található új demo részleteket hallgatva még mindig lehet javulást, tisztulást felfedezni az énekben. Minek tudható ez be?
Töci már egy pár éve zeneiskolában tanul énekelni, valószínű ennek és a szerzett tapasztalatainknak köszönhetően érezhető a javulás.
Azt viszont illik elismerni, hogy nem csak az ének tisztult sokat, zeneileg is sokkal profibb lett a banda. Ti milyen módon képeztétek magatokat azon évek alatt, amíg sajnos nem sok mindent lehetett hallani a zenekarról?
Töci énekelt a Hunniában, Zsolti is zenélt egy rock feldolgozásokat játszó együttesben, de alapvetően az önképzés eredményezett némi javulást. A zenei fejlődésben szintén nagy jelentősséggel bír, hogy rengeteg zenét hallgattunk (műfajtól függetlenül), amikből sokat lehet tanulni.
A dalokat tekintve kitűnik a zenekar az igazán igényesen megfogalmazott szövegeivel és azok változatos témáival. Kinek köszönhetjük ezeket a nagyszerű szövegeket? Szövegírás szempontjából van valamilyen szintű csapatmunka a zenekarban, vagy kizárólagos szövegírótok van?
A szövegek nagy részét Mészi írta, de találhatók szerzemények Zsolti tollából is. Az Ezer év c. dal szövege Kurunczi Feri nevéhez fűződik. A készülő albumunk szövegeiben az előbb felsoroltakon kívül nagy szerepet vállal egy titokzatos “külső” szerző is.
Tudom nehéz kérdés, de kettőtöknek személy szerint melyik a kedvenc dala a már kiadottak közül és miért? Légy szíves mondjatok is pár szót a kiválasztott dalról.
Mészi: A hősök tisztelete (A végzet kardja): Olyan, a Hazáért önmagát feláldozó hazafiakról szól, akik hazaszeretete követendő példa lehetne a fiatalabb generációk számára is. Konkrét apropója nincs a szöveg születésének, a Zsolti fejében motoszkáló gondolatok egyszer csak alakot öltöttek arról, hogy kik is az igazi hősök..
Zsolti: Ébredj! (A végzet kardja): Pista tökéletesen megfogalmazta számomra, hogy a Nemzeti öntudat nélkül mivé lehet egy Nemzet. A magyar “élpolitika” mindennapi megnyilvánulásai ihlették a szöveget
Zeneileg sem átlagos a zenekar. Ti igazából melyik stílusba, hova soroljátok magatokat műfajilag?
Zenénk stílusa elég nehezen behatárolható, mivel több irányzat hatása is érezhető dalainkon. Előszeretettel ötvözzük a régebbi heavy metal témákat újabb, modernebb metalos riffekkel.
A mai napig szívesen hallgatom mindkét albumotokat, az viszont tagadhatatlan, hogy szerintem nem csak én lennék kíváncsi a régi dalokra olyan profi hangzással, mint ahogy az utolsó demótokat felvettétek. Nem tervezitek a két album újrakiadását mai hangzással és egységes énekkel? Esetleg válogatás formájában sem gondolkodtok ilyen CD kiadásán?
Jelenleg egy új album kiadásán fáradozunk, aminek nagyban akadályt szabnak anyagi lehetőségeink. A régi zenék újrajátszása is csak szimplán anyagi akadályokba ütközik. Az új lemez kiadását követően egy esetleges Stratégia-válogatás album megjelentetését sem tartjuk kizártnak.
Sok emberrel beszéltem már akik voltak Stratégia koncerten és egy közös dolgot felfedeztem bennük: Kivétel nélkül mindegyik megemlíti, hogy olyan volt a hangzás, mint ha CD-ről ment volna a zene. Hogy sikerült ezt elérnetek és mióta tartjátok fontosnak az ilyen profi hangzást a koncerteken?
Ennek örülünk, hogy a közönség egy része így gondolja, de profinak semmiképp sem neveznénk a koncerthangzásainkat. A viszonylag CD-hű koncerthangzás nem elsősorban a technikának köszönhető, sokkal inkább annak tudható be, hogy dalainkat próbáljuk úgy összerakni, hogy azok élőben játszva ugyanazt adják, mint a lemezen. Pontosabban ne maradjon ki belőlük semmi, ami a stúdióalbumon szerepel, sőt élőben még sok pluszt is lehet adni egy-egy nótának. A technikai hátteret tekintve mindig is fontosnak tartottuk a jó hangzást, amin szerintünk bőven van még mit javítani. Megnehezíti a dolgot, hogy nincs saját hangosításunk, így koncerteken sokszor másra kell hagyatkoznunk ez ügyben.
Mi volt az oka annak, hogy A végzet kardja album dalait Te (Zsolti), mint a zenekar gitárosa énekelted fel?
2002-ben elváltak az addigi énekes – Török Jocó – és a Stratégia útjai. Hogy pontosan mi is volt a „szakítás” oka, azt már nem is tudom megmondani, de az tény, hogy akkoriban elég parázs hangulat uralkodott a zenekaron belül. “Fiatalság bolondság!!!” – érted!? Én ének szempontjából csak szükségmegoldás voltam az albumon, nem is szeretem emiatt igazán hallgatni. De szerencsére később még volt rá lehetőségünk, hogy korrigáljuk ezt a hibásnak bizonyult döntésünket, és sikerült Töcit visszacsábítani.
A legújabb, három számos demótok végül is úgy sikerült ahogy terveztétek? Előreláthatólag ugyanilyen formájú nagylemezzel rukkoltok elő, vagy terveztek változtatni valamin?
Többé-kevésbé meg tudtuk valósítani elképzeléseinket a demón és a célnak remélhetőleg meg fog felelni, mégpedig hogy ízelítőt adjon a készülő új albumból, na meg hogy kicsit visszarázódjunk a „köztudatba”. Terveink szerint még idén nyáron a polcokra kerül. Véleményünk szerint A végzet kardja c. albumnál sikerült sokkal jobb minőséget összehozni e három számra. A hangzáson szeretnénk még javítani a nagylemezig, reméljük sikerülni fog. A demóból szerintünk lehet következtetni az új album jellegére, a zene és a szövegvilág terén egyaránt.
Tudomásom szerint 2005 őszétől Böhse Onkelz feldolgozásokon dolgoztatok kis híján egy egész évig. A nagyon sok munka és próba árán elsajátított dalokat sajnos csak egyetlen koncerten tudtátok a közönségnek bemutatni. Mi ennek az oka? Meglátásom szerint egy egész koncert turné is kevés lenne egy ilyen sok próbát felemésztő projekttel.
Jól tudod, és teljesen ésszerű a kérdés. 25-30 Onkelz nótát tanultunk meg, vagy dolgoztunk fel, és egyetlen egy koncerten adtuk elő egyben az egész repertoárt. Későbbi koncertjeinken azonban saját számok mellett azért játszottunk belőlük egy párat. A kérdés megválaszolása előtt azt azért fontos elmondani, hogy miért is kezdtünk el egyáltalán az Onkelz nótákkal foglalkozni. A legfontosabb indok szerintem, hogy abban az időben valamiért nem tudtunk új nótákat összehozni, és egyszerűbb volt feldolgozni az Onkelz számait, mint görcsösen erőltetni az új számok készítését. A Böhse Onkelz-t mindannyian szeretjük és nagyon élveztük játszani is. Töci pedig nagyon jól kente az éneket. Biztos mehettünk volna több helyre is koncertezni, de a vásárhelyi koncerten úgy vettük észre, hogy a fiatalabb korosztály annyira nem értékelte a Onkelz-t (Valószínű nem ismerték.), és folyamatosan saját számainkat kérték. Ez jó is volt meg rossz is, hisz akkor sajáttal nem készültünk. Lehet más helyen már nem így lett volna, de végül is mindegy, hiszen a saját számok készítése iránti vágy győzött bennünk, és visszatértünk erre az útra. Különben a napokban is kaptunk felkérést, hogy nem nyomnánk-e Onkelz bulit, de nincs időnk a saját számok mellett ezzel is foglalkozni. Dönteni kellett, és a Stratégia mellett döntöttünk, de ez nem jelenti azt, hogy egy-két Onkelz nóta nem fér bele a jövőbeli koncertjeink anyagába.
Arra nem gondoltatok, hogy magyar nyelven dolgozzatok fel Böhse Onkelz dalokat? Akár egy CD-re valót is amit aztán (szerintem) nagy sikerrel ki lehetne adni.
Ráhibáztál, mert van egy magyar szövegű Onkelz dalunk, sőt már koncerteken is játszottuk. Valószínű az új albumon rajta lesz. Egy egész lemezre valót szerintem csak akkor csinálnánk, ha sokkal több időnk volna, de lehet akkor sem, mert amíg születnek saját számok és szeretjük is őket játszani, addig mindenképpen ez élvez elsőbbséget.
Idén már szintetizátoros is került a bandába Kovács Róbert személyében. Hogy került ő a zenekarba? Egyáltalán hogy jött az ötlet, hogy szintetizátorra is szükségetek van?
Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott. Sajnos tényleg “elhagyott ” minket, családi okok miatt Angliába utazott egy időre. Mindig szívesen kipróbáltuk volna a zenénket egy kis szinti kísérettel és mikor adódott az alkalom, meghívtuk Robit egy próbára (akit egy másik zenekarból ismertünk). Neki pedig megtetszett a zene. Ez a szintis rövid története. A viccet félretéve kicsit színesebbé, tömörebbé teszi a zenénket a billentyű, a zongorás betétek pedig különösen jól hangzanak, valamint jó rájuk szólózni.
Jelenleg mivel mivel foglalkozik a zenekar és mik a jövőbeni terveitek?
Jelenleg a régebbi számainkat gyakoroljuk be, hogy tudjunk végre koncertezni. E mellett új nóták összerakásával is foglalkozunk. A közeljövőben tervezzük egy új album elkészítését. Sajnos anyagi lehetőségeink szűkösek, ezért elég nehéz összehozni egy jó minőségű lemezt. Megpróbálunk a demóval támogatókat, vagy kiadót keresni. Ez a legfontosabb, hiszen a legutolsó anyag megjelenése óta nagyon sok idő telt el. Szeretnénk emellett többet találkozni a közönséggel, tehát gyakrabban koncertezni. A jelenlegi felállásunk – a billentyűstől eltekintve -stabil, tehát minden esélyünk megvan rá, hogy sikerüljenek elképzeléseink.
Mondanátok pár „kulisszatitkot” a készülő új albumról?
Kb. 10 dalt tervezünk rá, de ez persze függ a számok hosszától, és mondanivalójától is. Jelenleg 7-8 számnak van meg a végleges formája, de több nóta is készülőben, félkész állapotban van. Vannak köztük olyan dalok, amelyeket már többször játszottuk koncerteken is, és vannak természetesen vadonatújak is. A lemezre majd próbáljuk úgy összeválogatni a dalokat, hogy talán fellelhető legyen egy kis koncepció az egészben. Már a lemez címére is van elképzelésünk, de nem szeretnénk még elmondani, nehogy változzon az újabb számok, vagy egy jobb ötlet miatt. Az mindenesetre biztos, hogy nem lesz egy vidám album. Elég sok dal már-már kiábrándultnak, vagy pesszimistának tűnhet majd (ami persze nem azt jelenti, hogy adjuk fel, meg hogy nincs értelme hinni valamiben), csak jelenleg olyan a helyzet kis Hazánkban, hogy az nem túl sok örömre ad okot. A rádióban elég rossz minőségben hallható Lángoló Dél című szám is rajta lesz a lemezen, lesz dal a Don-hőseiről, és a ’48-as szabadságharcot sem felejtjük A népek tavasza című szerzeménnyel, ami először itt a Szent Korona Rádióban hallható, ebben a demó verzióban. Azért ezt a három nótát emeltük ki most, mert mondanivalójában a többi dal valamelyest jobban kapcsolódik egymáshoz, megadva az előbb említett borongós jellegét az anyagnak.
Legvégül pedig megkérdezném, hogy mit üzentek a Szent Korona Rádió hallgatóinak?
Először is köszönjük a lehetőséget a rádiónak, és az érdeklődést azoknak, akik elolvassák ezt az interjút. Hallgassátok meg A népek tavasza című dalunkat, , és véleményezzétek akár a rádióban, akár az internetes oldalunkon , ahol szívesen veszünk minden hozzászólást. Reméljük, hogy a jövőben többet találkozunk veletek koncertjeinken (ami eddig se rajtatok múlt). 2008 június 14-én (szombaton) Hódmezővásárhelyen lesz ebben a felállásban az első fellépésünk, ahol több új nótát is hallhattok majd.
Minden magyar honfitársunknak sok erőt és kitartást!
(Az interjút Pichler Csaba készítette)






