Stratégia – Változás szele (2009)

Szép kivitelezésű, igényességről árulkodó lemeztokban érkezett a hódmezővásárhelyi csapat lemeze, amelyet ránézésre sikerült bekategorizálni. A zenekarnév, a borítón vágtató, íjazó lovasok, a koronás címerrel ékesített pólóban feszítő zenekar nem hagyott sok kétséget afelől, hogy a Stratégia nemzeti rockban utazik.

Ettől nem feltétlen dobódtam fel, és nem azért, mert idegenszívű lennék, hanem mert a tapasztalataim szerint a legtöbb esetben a stílus zenekarai a zenét a mondanivalónak rendelik alá, néha jó mélyen. Gyanúmat erősítette, hogy már a cím is slendrián és magyartalan a lefelejtett névelő nélkül. Angolul ez működik (már fütyülöm is…), a magyar nyelvtan szabályai szerint azonban picit pongyola.

Egyszerű, forradalmi hevülettel előadott, szókimondó kiosztást vártam tehát az idegenszívűeknek adresszálva, tuka-tuka dobkísérettel, és tétova, kásás kvinttologatással. Hogy mindez nem heavy power metal, esetleg progresszív metal zenei mederben úsztatva ömlik majd a nyakamba, abban legalább annyira voltam biztos, minthogy a szövegekben nem jelenik meg vezérfonalként a TESCO magyar kisvállalkozásokat támogató, beszállító-barát üzletpolitikájának feltétlen és elfogult dicsérete.

Tévedtem. No, nem az áruházláncot illetően, azt kivételesen nagyon eltaláltam. Nem úgy a zenét. Nincs mese, ez heavy metal, helyenként, pl. a 9 percet is meghaladó címadó esetében szaggatott, a prog-power metalra jellemző riffeléssel. Nemzeti rockban ez nekem unikum, de egy cseppet sem bánom.

A lemez legnagyobb erőssége azonban kétség kívül az Sz. Szécsényi Barbara által jegyzett, hazaszeretetről, fájdalomról, nemzeti büszkeségről szóló szövegek, amit inkább nevezhetünk verseknek. Bravúros pl. a Petőfi versrészletekre reflektáló, ám a jelent bemutató Szabadrabság, de szinte mindegyik, kivétel nélkül. Természetesen messze nincs szó szélsőséges, uszító, kirekesztő, stb. felhangokról. Aki magyarként mégis ezt olvasná ki a belőlük, az menthetetlen, tényleg lépjen vonat elé. Ha a zene is felnőne a szövegekhez, akár komolyabb népszerűség is kinézne a Stratégiának, hiszen a nemzeti rock önjáró, médiatámogatás nélkül hozhat akár sportcsarnoknyi rajongót is városonként. Tudjuk, látjuk.

A megközelítés tehát nagyon is kedvemre való, sőt további jó hír, hogy igazán hangszeres fronton sincs egyetlen lehangoló teljesítmény. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem szükséges a továbbiakban kicsit gatyába rázni a produkciót. A billentyűs- és dobtémák nagyjából rendben vannak, Török József kissé karcos, mélyebb hangfekvésű énekhangját is meg lehet szokni. Az ének- és refréntémák gondos, dallamcentrikus kidolgozására való törekvés is egyértelmű. A gitárszólók tekintetében érzem azt, hogy a gitárosok képességeik határán játszanak, ami itt-ott esetlegessé teszi a végeredményt. Mivel e tekintetben nem spórolnak, nagyon szívesen hallanám, hogy a szólók kevésbé tüskések és kigyakoroltabbak. A megszólalás nem szakítja le ugyan a fejemet, de élvezhető.

Egyetlen dal nincs a meglehetősen hosszú lemezen, amit alapötleteiben elfuseráltnak éreznék. Ha kemény munkával sikerül a gyermekbetegségeken túllépni, a Stratégia nagy jövő előtt áll.

Túrisas