A mai magyart Petőfi, ha látnád
Búsan néznél itt körül.
Hogy szalad néped világgá
A bajok elől, hogy menekül.

Széthullott a nemzetegység.
A világfiak széjjelverték.
S őket, hogy is érné utol
Aki koldusbottal bandukol.

Itt már semmi sem ugyanaz.
A szabadságvágy is fertőzött.
Másról álmodik már a magyar,
Aki hű hozzád az üldözött.

És látnád, hogyan fogy a néped.
Hogy alázzák ősi büszkeséged.
Hogy talpalatnyi már ez a föld:
Amit szerettél a csendes Alföld.

S a folyók sem rohannak
Olyan vadul –
Hogy a magyarnak bealkonyul.
Oly nagy szükség volna rád!
Felrázhatnád ezt a hazát.

Örökösöd, aki itt marad.
Mert magyarnak lenni jó.
Kinek fontosabb
A hazai föld, tó, folyó.

Rájuk, akik hisznek még
A régi szabadságban
Mosolyogva tekintenél:
Az új szabadrabságban.