Álmomban nem történtek
Igaznak csúfolt hazugbeszédek.
Nem tagadták meg a múltat,
Nagy jólétben láttam magunkat.

Az álmoktól távol jár az élet.
Zakatol fejemben a sok ígéret.
A magyarázatok sora véget nem ér,
És marad a hajszálon függő remény.

Fel kell, hogy álljon a nemzet!
Nem élhet térdére hullva.
Amit a kontár kéz népére hintett:
Azt a szél messzire fújja!

A valóság szorító kezei közt
Csúszom a lejtőn egyre lejjebb.
Valami ős – konok hit ösztönöz,
Hogy a változásban hinni merjek.

“De ki jönni akar, ne várjon vezérre,
Vezesse bús szíve, ős turáni vére.
Ne sokat búcsúzzon, ne sokat köszönjön,
Fogja a puskáját, és jöjjön, csak jöjjön.”

Csendes nép járja a poklot.
Még elvisel egy-két tőrdöfést.
De álmában az is odavághat
Ki némán tűri a szenvedést.